„Tündéri nélkül csak "nagy" vagy "tökéletes" művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a "csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéri.” Márai Sándor

2014. augusztus 14., csütörtök

A HÁZ

Volt egy álmom egy HÁZ-ról, egy kicsi kis parasztházról, az igaziról, amiben lehet élni, ami körülölel télen a melegével, nyáron a hűsével.
Aztán az évek során elkezdtem gyűjtögetni a berendezési tárgyakat, kelengyét, amik majd az én HÁZ-amat fogják díszíteni. Jártam a bolhapiacokat, lestem a net aukciós oldalait, és gyűjtögettem minden olyan tárgyat, ami rabulejtett a szépségével.
Álmodtam kertről is, ahol a természet vesz körül, mindenhol ezerszínű virágok pompáznak, és minden megterem, amire szükség van.

És sok-sok év után meglett a ház. Kívülről elsőre nem olyan, amilyen a lelkemben élt, de láttam benne a lehetőséget. Hiába a rozzant külső, beszakadt tető, repedt fal, nem oda illő ablakok, tudtam mi lesz belőle. Újabb pár év telt el, és most már majdnem olyan, amiről álmodtam. Belül elkészült, be lehetett rendezni.

Viszont rá kellett jönnöm, hogy az összegyűjtött rengeteg kincs nem fér el az én kis házamban. Felhasználtam a leginkább odapasszolókat, és van egy csomó mindenem, amit nem szeretnék tovább raktározni. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy felrakom ide, hátha valakinek megtetszenek, és az ő álomházát díszíthetik majd.

Fenti képek illusztrációk.
A következő bejegyzésben következnek a képek azokról a tárgyakról, amiket el szeretnék adni.




3 megjegyzés:

  1. Το σπίτι έγινε πανέμορφο !!!!
    Σας εύχομαι να το χαρείτε γιατί είναι πραγματικά εκπληκτικό !!!
    Σας φιλώ από Ελλάδα !!!

    VálaszTörlés
  2. Jó olvasni valóra vált álmokról!:) Remélem, lesz néhány hangulatkép, mert gyönyörűnek ígérkezik!:)

    VálaszTörlés
  3. gyönyörűűűűű !!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés